A magyar kormány mindegy négymilliárd forinttal támogatja azokat az amerikai beruházásokat, amelyekről a külügyminiszter állapodott meg New Yorkban.
Szerző(k): G. É.December eleje óta a forint közel két százalékkal gyengült az euróhoz és bő fél százalékkal a dollárhoz képest.
Szerző(k): G. É.Az Építési és Közlekedési Minisztérium a Strabag felelősségvállalásának hiányára hivatkozva lehívja a kivitelező bankgaranciáját az M30-as autópálya hibái miatt, és további jogi lépéseket is kilátásba helyez.
Szerző(k): T. E.Magyarország nem fogad el közös uniós hitelt az ukrajnai háború finanszírozására, azt pedig egyenesen hadüzenetnek lehetne értékelni, ha a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna támogatására használnák fel - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. A miniszterelnök egyúttal jogsértésnek minősítette, hogy megkerülnek tagállamokat egy döntésnél.
Szerző(k): G. É.Az e-autósok töltési szokásai, az elektrifikáció adta flexibilitásnak köszönhetően, sok mindenben eltérnek a sok évtizedes benzines és dízel tankolási gyakorlattól. A friss adatok szerint hétköznap kétszer annyi töltés történik, mint hétvégén, és a nap során is több jellegzetes csúcsidőszak rajzolódik ki. A töltőpontokra csatlakozás nem külön program, hanem a napi rutin része: a munkába érkezés, a bevásárlások és a rövid ügyintézések váltak a legmeghatározóbb időpontokká.
Szerző(k): H. B.A magyar vásárlók egyre tudatosabban terveznek karácsony előtt, a műszaki cikkek és háztartási eszközök vezetnek az ajándéklistákon, miközben a last minute vásárlás szerepe fokozatosan visszaszorul. Az Alza és az eMAG úgy nyilatkozott az Economxnak, hogy adataik szerint az előre tervezők aránya évről évre nő, a gyors kiszállítás és a rugalmas átvételi lehetőségek pedig kulcsfontosságúvá váltak az ünnepi roham idején.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaHosszú idő után látványosan javult a gazdasági hangulat Magyarországon: a GKI konjunktúra indexe másfél éves csúcsra emelkedett decemberben, miközben a fogyasztók optimizmusa kétéves rekordot döntött. Ugyanakkor a munkaerőpiacon és az üzleti kiszámíthatóság terén továbbra is vannak aggasztó jelek.
Szerző(k): Z. B.A Bitcoin december 15-i mélyrepülését sokan Kínával hozzák összefüggésbe, amely meglepően érdekes elmélet, de azért mérget nem vennénk rá.
Szerző(k): Farkas TiborOlcsónak egyáltalán nem mondhatók, viszont igazi különlegességet ígérnek az egyre népszerűbb jéghotelek, amelyeknek most kezdődik a szezonja.
Szerző(k): G. É.